Idén is megnyíltak az Országos Korona Gombaipari Egyesülés kapui a termelők előtt, akik szakmai napon nyertek betekintést a gombatermesztés folyamatába. A résztvevők jártak a kutatólaborban, a komposztálóban és a kész terméket is megvizsgálták.
A gombacsíra üzem kutatólaborjában kezdték a körutat a termelők. Mint elhangzott: több száz kutatási célt szolgáló anyagot fejlesztettek ki az évek során, ezekről is tájékozódhatott a közönség.
Elsősorban olyan szakemberek vettek részt az üzembejáráson, akik maguk is használnak hasonló technológiát gombatermesztéshez.
Nem csak Magyarországról érkeztek vendégek, a környező nemzetek szakemberei is Demjénbe látogattak ezen a napon.
A hűtőházban állandó 2-3 fokon hűtik a készárut. Ezekben a zsákokban gombaszaporító anyagot tárolnak.
1998 óta készül csiperkekomposzt ebben a komposztáló üzemben. Folyamatos bővítés után ma már hetente ezer tonna gombatermesztési alapanyag készül el. Ez nemcsak hazai viszonylatban, hanem nemzetközi szinten is kiemelkedő.
A kész csiperkét ezekről a sorokról szedik folyamatosan. Közel háromszázan dolgoznak a gombatermesztő házakban. Közel tíz országba szállítanak kész terméket az üzemből, hetente kétszáz ezer kiló fehér champignon gomba kerül le a sorokról.