Évekig tartott fogva és fenyegetett három hajléktalant két egri lakos. Az egri nyomozók egy keddi házkutatás során találtak járókeretet, műlábat, kerekesszéket is a gyanúsítottak házában, ezekkel kellett dolgozniuk a sértetteknek. A két kényszerítőt még kedden őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat.
Éveken keresztül kényszerített hajléktalanokat koldulásra egy egri férfi és nő. Az egri nyomozók kedden reggel tartottak házkutatást a gyanúsítottak otthonában. Kiderült, hogy három hajléktalant tartottak fogva egy félreeső házrészben, egyiküknek sem volt szabad kijárása, csak felügyelettel hagyhatták el a házat, koldulás céljából.
A házkutatás során több műlábat, kerekesszéket és járókeretet is találtak a nyomozók, a gyanú szerint rokkantság színlelésére is kényszerítették a sértetteket. Azt még vizsgálják, hogy érintettek-e többen is az ügyben?