Kistárkány és a polgárőrség csapat nyerte az úszó alkalmatlanságok versenyét Felsőtárkányban. A településen egyszerre rendezték meg a Tárkányok találkozóját, a Vígtárkányi malacságok főzőversenyt és az úszó alkalmatlanságok világbajnokságát. Kitüntetéseket is adtak át, Nagytárkány polgármestere, Kopasz József, Bakondi Antalné óvónő, Erdélyi Tiborné kapott elismerést, a falu díszpolgára lett Pócs Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Itt, a falu előtt is átadta a megyei közgyűlés alelnöke, Herman István a Telekessy István területfejlesztési díjat a polgármesternek, Juhász Attila Simonnak.
Tizenhárom éve találkoznak már a Tárkány nevű települések egymással. Két Tárkány a Felvidéken, a harmadik a Partiumban található. Juhász Attila Simon, Felsőtárkány polgármester azt mondta: a tárkány szó kovácsot jelent, a találkozó célja, hogy összekovácsolja a településeket, előre vigyék a nemzetegyesítés ügyét.
A találkozón elismerést kapott Nagytárkány polgármestere többek között a hagyományok és a magyar nyelv őrzéséért. Kiosztották a Felsőtárkányért díjakat, a díszpolgári elismerést, itt, a falu előtt is átadta a megyei közgyűlés alelnöke, Herman István a Telekessy István területfejlesztési díjat a polgármesternek, Juhász Attila Simonnak.
Közben zajlott a főzőverseny, a Vígtárkányi Malacságok. És készülődtek a parton az úszó alkalmatlanságok világbajnokságára a csapatok.
Ötödször rendezték meg Felsőtárkányban a versenyt. Idén annyit változtattak a szabályokon, hogy a Tárkányok találkozójára érkező települések külön futamban mérkőztek meg. Az alapszabály azonban továbbra is maradt. Otthon, lehetetlen alapanyagokból, kreatívan összerakott járművekkel lehet vízre szállni. Kézzel hajtott kerék, amerikai zászló, átalakított vízibicikli, csőszkunyhó pulival, Döbrögi – sokszor a körítés, a színház nagyobb szerepet kap, mint maga a jármű. Jöttek járművek Pestről, Egerből. A Tárkányok futamát a Pálinkás jó reggelt! hajó nyerte, vagyis Kistárkány csapata. A világbajnokságot pedig az Agria Polgárőrség. Nem csoda, hiszen ők profik: évek óta visszajárnak a versenyre. Vasárnap a küldöttségek vonultak fel a faluban a katolikus templomig, majd a szentmise után a Tárkányok emlékműnél tartottak ünnepi megemlékezést.