Terápiás napot szervezett az Egri Autista Alapítvány a gondozottak számára. A programon többek között lovaglás és fagyi evő verseny is várta a lakókat.
A biztonságos kerekesszékes közlekedésről is hallhattak előadást többek között a résztvevők az Egri Autista Alapítvány terápiás napján A Szent Anna Napközi Otthon gondozottjai számára már nem először szerveznek terápiás napot.
A programon lovagolhattak is a résztvevők. Kovács Ferenc lovasterapeuta elmondta: a terápia során nagyon sok előnyös fizikai hatás érik a lovast, javítja többek között az egyensúlyt, a koordinációt, de mentálisan is sokat segít a betegeken.
A terápiás napra más társzervezetek, pl. mozgássérültek, látássérültek szervezetei is ellátogattak. A program nyílt napként is szolgált: az érdeklődők megismerkedhettek a nemrég átadott Szent Anna Napközi Otthon mindennapi életével is.