Művészetek találkoznak Egerben a Kepes Intézetben minden hónap utolsó szerdáján. Újszerű kultúrszalont indít a Média Eger Nonprofit Kft. és a Kepes, a régi irodalmi kávéházak hangulatát megidézve.
Egy összművészeti szalont álmodott meg kultúrabarát egriek egy csoportja. A gondolatot pedig tett követte, augusztus 27-én nyílik meg az első Kultúrszalon a Kepesben. A tervek szerint minden hónap utolsó szerdáján várják a Kepes Intézetbe azokat az egrieket, akik kávé és sütemény mellett beszélgetnének irodalomról, színházról, képzőművészetről vagy zenéről.
A Média Eger Nonprofit Kft. is a kezdeményezés mellé állt. Antal Anett ügyvezető igazgató hangsúlyozta, hogy helyi médiumként a Tv Eger is fontosnak tartja tehetséges egri művészek bemutatását, így minden alkalommal találkozhat a közönség helyi művésszel is. Az első rendezvényen Lackfi János költővel, Dresch Mihály és Lukács Miklós zenésszel valamint Fekete Valér Sior utcaművésszel találkozhatnak a vendégek. A képzőművészekkel az intézet vállalta, hogy tartja a kapcsolatot.
A kultúrszalon minden alkalommal egy meghatározott témát dolgoz majd fel. Augusztus 27-én az első irodalmi kávéház a magyarság gondolatáról fog szólni.