Hét egri iskola csatlakozott a Nemzeti Iskolagyümölcs Programhoz. Az iskolatej biztosításához hasonlóan az állam támogatja, hogy a gyerekek legalább heti két alkalommal friss, hazai gyümölcsöt kapjanak az iskolákban. A Balassiban évek óta működik a program, az igazgató szerint csak annyi szervezést igényel, mint az iskolatej.
Almát visznek a lányok az osztálytársaiknak a Balassi Bálint Általános Iskolában. Elsőtől hatodik osztályig minden gyerek hetente négy napon kap valamilyen egészséges gyümölcsöt. Az intézmény öt éve csatlakozott a Nemzeti Iskolagyümölcs Programhoz, így állami támogatással kap mintegy 800 Balassis tanuló szeptembertől májusig szinte minden nap hazai gyümölcsöt, télen gyümölcslevet is. Egy vállalkozás szállítja minden héten a legalább kétféle idénygyümölcsöt az iskolába, a tanulóknak pedig az első és második szünetekben osztják ki, hasonlóan az iskolatejhez.
Egerben összesen hét iskola csatlakozott a programhoz, az állami intézmények a Klebelsberg Intézményfenntartón keresztül pályáznak. Lachata István, a Balassi igazgatója szerint a gyümölcs átvétele, kiosztása hasonló szervezést igényel, mint az iskolatejé és nem ró jelentős többletmunkát a dolgozókra. Az iskolában a gyümölcsosztás mellett rendszeresen szerveznek játékos programokat is, hogy felhívják a tanulók figyelmét az egészséges táplálkozás fontosságára.