Közel 50 millió forintból végeznek állagmegóvó munkálatokat az egri várban. A beruházást a vár fenntartója, az egri önkormányzat kezdeményezte és a tulajdonosi jogokat gyakorló Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. finanszírozza. Hat helyszínen erősítik meg az időjárás rongálta falakat.
A héten kezdődtek az egri vár állagmegóvó rekonstrukciós munkálatai. Tavaly vette át az önkormányzat a Vármúzeum fenntartását, akkor jelezték a tulajdonosi jogokat gyakorló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. felé, hogy bizonyos falak felújítása halaszthatatlan.
A város magára vállalta a szükséges építési tervek engedélyezésének procedúráját, így most elkezdődhetett a kivitelezés- mondta Habis László polgármester.
A várban hat helyszínt adtak át a kivitelezőnek, a Nyugati külső várfalsétánynál már el is kezdték a munkálatokat, állványzat tartja majd a mellvédfalat, míg alul megerősítik azt. Rendbe hozzák többi közt a Délkeleti Füles-bástyát, az úgynevezett Kis támfalat és a Varkocs-kapu bástya megrongálódott falát.
A beruházás értéke eléri az 50 millió forintot, az időjárástól függően novemberben készülnek el a munkálatokkal.