A 2014/15-ös férfi vízilabda bajnoki szezon döntőre is esélyes együttesei közül utolsóként a címvédő ZF-Eger mutatta be hivatalosan az új csapatát. Nagy volt a játékosmozgás, tízen távoztak, illetve érkeztek. Ennek ellenére bizakodók az egriek. A cél ismét a bajnoki döntő, de a nemzetközi porondon is eredményesebb produkciót vár a szakvezetés és a szurkolók a megújult Egertől – hangzott el a sajtótájékoztatón.
– Nem volt idő hátradőlni, hiszen a bajnokcsapat kétharmada távozott tőlünk A határozott, gyors lépéseknek köszönhetően viszont a kezdeti csalódottságot felváltotta a bizakodás – mondta bevezetőjében Bárány Attila, a klub ügy