Két év alatt kétezer fővel csökkent Eger lakossága, szinte egy teljes nagyközség tűnt el a városból – mondta Mirkóczki Ádám a Jobbik polgármesterjelöltje. A politikus szerint a munkahelyek hiánya, a kiépítetlen infrastruktúra és a kedvezőtlen lakhatási feltételek miatt nincs megtartó ereje a városnak.
A 2014. januári KSH felmérés szerint 54 ezer 500 fő él Egerben. A város elveszítette két év alatt lakosságának négy százalékát – mondta Mirkóczki Ádám. A polgármesterjelölt szerint alapvetően három oka van a népesség csökkenésének. Az egyik a munkahelyek hiánya, a másik az infrastruktúra kiépítetlensége, a harmadik a lakhatási problémák. A politikus kiemelte: szomorú, hogy Eger önkormányzata az elmúlt években nem tudott olyan feltételeket teremteni ami miatt a fiatal pályakezdők itt maradtak volna. Azt pedig kudarcként könyveli el, hogy nem épült meg az Egert az autópályával összekötő út. Mint mondta: az is elgondolkodtató, hogy Eger egyik legnagyobb gazdasági vállalata Maklár határában létesített új üzemegységet.
Szerinte jelentősen csökkenteni kell a vállalkozások adóterheit, a közmunkaprogram is teljes átalakításra szorul, a lakhatási, letelepedési gondokat pedig úgy véli egy átgondoltabb, kedvezőbb feltételeket teremtő vezetői hozzáállás oldaná meg. Mirkóczki Ádám hozzátette: a jelenlegi városvezetés szakszerűtlen, koncepciótlan városfejlesztési politikát követ. Drága, átgondolatlan beruházások helyett a város megtartó erejét kellene növelni.