Szalóczi a Dobó térről

Látványberuházásnak nevezte a belvárosi rekonstrukciót Szalóczi Géza, a DK-Együtt-MSZP közös polgármesterjelöltje. Szalóczi szerint a Dobó tér sivár, szürke kőrengeteg lett, a parkolóház pedig veszteséget termel a városnak.

A belvárosi rehabilitáció 6 milliárdos költésének semmilyen eredménye nincs az egriek számára – jelentette ki sajtótájékoztatóján a DK-Együtt-MSZP közös polgármesterjelöltje. Szalóczi Géza szerint a 8 évvel korábbi tervekből kikoptak a hasznos elemek, például nem épült mélygarázs a Dobó tér alatt, helyette viszont elkészült a parkolóház, a főtér pedig sivár, szürke kőrengeteg lett a felújítás után.

Szalóczi Géza szerint az autósokat két órás ingyen várakozással lehetne becsábítani a parkolóházba, így a belvárosi kereskedők sem lennének hátrányban az olyan bevásárlóközpontokkal szemben, ahol ingyenes a parkolás. A DK-Együtt-MSZP polgármesterjelöltje azt mondta, a Dobó teret műszakilag még nem adták át, a szombati ünnepség alatt hivatalosan még munkaterület lesz. Szalóczi szerint az egri városvezetésre jellemzőek az ilyen látványberuházások, ha belőle lesz polgármester, az emberek lakókörnyezetének jobbá, biztonságosabbá tételére fog koncentrálni.

Reagálás

Szalóczi Géza közöttünk élő, egri mérnökök munkáját is becsmérli, amikor a Dobó térről így nyilatkozik – áll a polgármesteri hivatal reagálásában. Zentai László médiareferens azt írja, a parkolóház megépítésével nagy parkolási kapacitás jött létre néhány percnyi sétára a belvárosi üzletektől. Eger belvárosa több ezer egri polgárnak ad munkahelyet, ízléstelen dolog a városközpont fejlesztését leminősíteni- fogalmaz a közlemény. Mint írják, a fejlesztési programoknak köszönhetően 70 új munkahely jön létre Egerben és a belváros attraktivitása nem csak az idegenforgalom, hanem az ipari munkahelyteremtő beruházók döntéseinek szempontjából is kulcsfontosságú. Az elmúlt négy évben 6 milliárd forintot fordítottak a belvároson kívüli városrészek fejlesztésére- áll a hivatal reagálásában.