Hiller István az MSZP alelnöke és Szigetvári Viktor az Együtt-PM társelnöke kampányolt Szalóczi Géza mellett Egerben. A DK-Együtt-MSZP polgármesterjelöltjéről azt mondták: a legalkalmasabb személy arra, hogy megújítsa Eger közéletét. A két politikus szerint helyre kell állítani a helyi sajtó függetlenségét és átláthatóvá kell tenni a közpénzek felhasználását.
Szigetvári Viktor az Együtt – a Korszakváltók Pártja elnöke hangsúlyozta: az önkormányzati választásokon két, ahogy fogalmazott, kulcsfontosságú célja van a DK-Együtt-MSZP szövetségnek. Szerintük átláthatóvá kell tenni az egri önkormányzat költségvetését, úgy hogy a közbeszerzési megállapodások mindenki számára elérhetők legyenek, illetve többpárti felügyelet alá kell vonni a helyi sajtót.
Szigetvári Viktor kiemelte: Egerben is meg kell újítani a közéletet, mint fogalmazott: Szalóczi Géza polgármesterjelölt egyenesbe fogja rakni Egert.
Hiller István az országgyűlés alelnöke arról beszélt egy másik sajtótájékoztatón, hogy az önkormányzati választások inkább személyekről szólnak, mint pártprogramokról, pártpolitikáról.
Az országgyűlés alelnöke szerint a DK-Együtt-MSZP szövetségnek nagyobb esélyei vannak, mint négy éve, mert olyan jelölteket sikerült állítania, akiket nem a politika emelte ki. Hozzátette: Szalóczi Géza is az üzleti és civil szférában bizonyított.