Táncprodukcióval, énekkel és színdarabbal készültek a tízéves Egri Gyermekotthon és Fogyatékosok Otthona lakói az évfordulóra. Víg Józsefné, a lakóotthon vezetője elmondta, az intézmény kezdeti célkitűzései teljesültek – mára biztosított a lakók nagyobb önállósága, a felső korhatár nélküli lakhatás és a tágasabb élettér, így a kétágyas szobák is. Az ünnepségen a Pinceszínház tagjai a Párterápia című zenés előadással szórakoztatták az otthon lakóit.
Palotás táncot is bemutattak az Egri Gyermekotthon és Fogyatékosok Otthona lakói az intézmény tizedik évfordulóján. A hivatalosan 2004 szeptemberében átadott lakóotthon 16 év fölötti középsúlyos értelmi sérült fiataloknak nyújt biztonságos hátteret. Az intézmény kezdeti célkitűzései, a korszerű és humanizált életkörülmények kialakítása, a lakók nagyobb önállóságának biztosítása, valamint a felső korhatár nélküli lakhatás – Víg Józsefné igazgató elmondása szerint az elmúlt tíz évben mind megvalósultak.
A tízéves évfordulón a lakóotthon alkotóköreinek fiataljai éneket, táncot és színdarabot adtak elő. Az ünnepség meglepetésprodukciójaként a Pinceszínház a Párterápia című darabját mutatta be az otthon lakóinak.