A női vízilabda OB I harmadik fordulójában az újonc Kecskemét együttesét fogadták az egri lányok. Az előzetes elvárásoknak megfelelően magabiztos, 21 gólos egri siker született.
A szombati Eger – Honvéd férfi meccs után a nők következtek. A sorsolás szerint egy könnyebb ellenfelet, az újonc Kecskemét együttesét látták vendégül az egri lányok. A találkozó biztos egri sikert ígért, ennek ellenére Kelemen Attila és Rüll Csaba végig koncentrált játékot várt csapatától. Az első negyed után 8-0, majd a félidőben 14-0 volt az egrieknek, akik közül Czigány és Ráski vitte a prímet. A kecskemétiek nem tették próbára az egriek amerikai kapusát. Félidőben kapust cserélt az Eger, Katona Réka állt be. A harmadik játékrészben Vavrek Zsanett és Kőrösi Andrea szépített kecskeméti részről. Az utolsó negyedben viszint megint 6-0-ás játékrészt produkált az Eger, összesítésben 23-2-re nyertek a hazaiak. Mérkőzés után az edzők gratuláltak a lányoknak, de a hibákra is felhívták a figyelmet.
Ráski 8, Czigány 7 találatig jutott. Legközelebb november 8-án játszik a csapat, akkor a 8. UVSE-Margitsziget együtteséhez látogatnak az egri lányok.