Közgyűlés

Huszonöt napirendi pontot tárgyalt mai ülésén az egri közgyűlés, a témák között ott van az ifjúsági zenei program és az egykori helyőrségi klub épületének hasznosítása.

13.34
A napirendek végére értünk, a tudósítást befejeztük.

13.31
Bátori István szól az Egri Értéktár Bizottság munkájáról. A Hungarikum Bizottság felé javasolt Nemzeti értékek az „Egri Líceum”, „Egri Vár”, az „Egri Bikavér bor”, az „Egri Csillag bor”, az „Egri Fertálymesterség Élő Hagyománya”, az „Egri harangok”, a „Kopcsik Marcipánia” és az „Egri Minaret”.

13.29
Császár Zoltán örül, hogy az épület homlokzatának felújítása is tervben van. Anekdotázik kicsit a korábbi állapotokról, meg a Barátok templomának tornyairól.

A tájékoztatót 16 igen, 1 tartózkodás mellett elfogadta a testület.

13.23
Habis László elmondja: nem gondolkodtak azon, hogy a Bartakovics, vagy a Civil Ház működését korlátoznák. – Szerte Európában vannak jó példák arra, hogy civilek tartsanak fenn egy közösségi házat. Komoly fejtörés, hogy megfeleljünk a kormányhatározatnak, ugyanakkor önfenntartó legyen az épület.

13.21
Komlósi Csaba úgy értelmezi, új civil központ jön létre. Azt kérdi, ez azt jelenti, hogy korábbi civil terek megszűnnek majd? Arra is kíváncsi, van-e elég iroda az új szervezeteknek.

13.15
A volt helyőrségi klub épületének hasznosítása a következő tájékoztató.
Az épületben 5 szervezetnek kell működést biztosítani:
– Fegyveres Erők és Testületek Egri Dobó István Nyugdíjas Klubja
– Dobó István Várkapitány Honvéd Kulturális Egyesület Baráti Kör
– Lenkey-s Bajtársi Egyesület
– Magyar Tartalékosok Szövetsége (Egri Szervezet)
– Egri Honvéd Táncklub Sportegyesület.

Habis László elmondja, az épület állagában vannak problémák, a tetőt kijavítják idei forrásból. Civilszervezetek pályázhatnak majd a használatra, de több feltételnek meg kell felelnie a nyertesnek. Létre kell hoznia egy olyan közművelődési teret az épületben, amelyben:

  • az egrieknek, a város közvetlen térségének, az idelátogató vendégeknek, a legkülönbözőbb célcsoportoknak, korosztályoknak szervezhetők kulturális, közösségi programok,
  • helyet kaphatnak a város kulturális életét színesítő szervezetek,
  • kiállító terek alakulnak ki,
  • előadó-művészeti terek (zene-, tánc-, színházterem) működnek,
  • teret kapnak a kibontakozó tehetségek, gyakorlási, szereplési lehetőséget kapnak amatőr együttesek.

Izgalmas, szép épületről van szó, sok-sok lehetőséggel – mondja a polgármester.

13.08
Tájékoztatók következnek. Elsőként a fiatalok szabadidős tevékenységének 2014. évi támogatásáról – IFI MOZI, és az Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda működéséről. Lombeczki Gábor kap szót. Elmondja: tavaly több mint 1300-an éltek az IFI Mozi nyújtotta lehetőséggel. Szól a több mint hároméves IFI Pontról, annak programjairól.

Császár Zoltán elmesél egy történetet: Valentin-napon sétált a feleségével, amikor egy fiatal lány átölelte. Tetszett neki a dolog “egy kicsit”. Aztán a Széchenyi utcán is meg akarták ölelni, de akkor a feleségét választották. Jó kedvük lett tőle.

13.00
Gál Judit válaszol: egy korábbi pályázatról van szó, most nyerték meg. Ő biztosítja, hogy mind a 6 fő végig dolgozni fog, korábban is dolgoztak már együtt.

Császár Zoltán szerint pozitív a kezdeményezés.

Bognár Ignác nem érti, hogy a Bródy könyvtárban létszámhiány van, de oda nem jut státusz, itt meg nincs dajkahiány, mégis foglalkoztatnak embereket.

Habis László reagál: az egri önkormányzatnak több mint 1300-as az alkalmazotti létszáma, köztük közmunkások is. Mindig át kell gondolni a létszámfejlesztést. Legutóbb a Harlekinbe, a LISZI-be vettek fel embert és egy hajléktalangondozót.  A két igényt nehezen tudja összehasonlítani.

Az előterjesztést 17 igennel elfogadta a testület.

12.56
“Roma emberek foglalkoztatása a Benedek Elek Óvodában” – pályázat, 11 milliós összköltségvetéssel. Korábban döntöttek róla, most újra előkerült az ügy, mert az idei költségvetésben nem szerepel a téma. Ehhez szükséges a városnak 1,2 millió forintos kötelezettséget vállalnia. A projekt keretében a Benedek Elek Óvodában 6 fő óvodai dajka 6 órás foglalkoztatására nyílik lehetőség.

Bognár Ignác kérdi: melyik bizottság tárgyalta az ügyet, és miért nem. Arra is kíváncsi a 6 fő státuszra mekkora tartalékkal rendelkeznek.

Habis László válaszol: az eredeti előterjesztést vitték bizottság elé, most nem új dologról van szó, csak most lett eredményes a beadvány.

12.48
Bérlőkijelölési jog, Császár Zoltán menetrendszerűen szót kér, mert nem érti, hogy egyik közgyűlésen adnak lakást a kórház orvosainak, aztán azok lemondanak róla, s visszaveszik.
Habis László válaszol (szokás szerint): várható, hogy közgyűlésről közgyűlésre felmerül a téma, ha van létszámmozgás, kérelem, mert ilyen a szabályozás.

Császár Zoltán: ” Értem én, de polgármester úr nem tudja, amit én tudok! A nővérszállón is kórházi dolgozók laknak, és sok dolgozó vár lakásra, de itt csak orvosokról hallok. Ezt nem értem én, hogy nemcsak orvosokból áll egy kórházi állomány.”

Habis László kihasználja az alkalmat, hogy ne a napirendhez szóljon. Elmondja: beszéltek a kórház új vezetésével. – Ismerjük, hogy rendkívüli nehézségekkel küzd az intézmény a rekonstrukció kapcsán. Szeretném megemlíteni, hogy komoly egyeztetések zajlanak a tekintetben, hogy a kórházak adósságállománya ne termelődjön újra, meg kell vívni a csatát a megye más intézményeivel is – mondja, hozzátéve: felmerült, hogy az Irgalmas kápolnát a jövőben liturgikus célra használják.

– Folyamatos egyeztetésben vagyunk, nem kis feladat egy kórházat igazgatni, talán az a legkevesebb, hogy időről időre döntünk a bérlőkijelölési jogról – mondja a polgármester.

Császár Zoltán harmadszor szól. Örül annak, amit hallott, az új igazgatónak, aki “jöhetett volna hamarabb is”. Hozzáteszi: szívesen beszélne az igazgatónővel, mert naprakész információi vannak.

Most szavaznak ( a bérlőkijelölési jogról, ha valaki nem emlékezne már): 17 igen, egyhangú

12.45
Habis László szól arról, a közgyűlés minimum kétszer foglalkozik a programmal évente. Fontos, hogy ilyenkor a tapasztalatokról is halljon a testület.

Szavazás: egyhangú igen.

12.42
Rázsi Botond elárulja: egy többéves történet végére kerül most, pont, igaz a neheze hátravan. – Ha jól sikerül a program, olyan zenekarok indulhatnak el a pályán, akik később olyan eredményeket érhetnek el, mint a Kerekes Band, a Cabaret Band, vagy éppen Szabó Attila.

12.35
Habis László elmondja: sok-sok javaslat hangzott el azzal kapcsolatban, a fiatalok hogyan töltsék el tartalmasan a szabadidejüket. – Szeptember végén született egy olyan közgyűlési döntés, amely e program kidolgozásáról szólt. Hangszervásárlási és támogatási programról is szó van. Hozzáteszi, fontos, hogy az eszközök, színpad- és hangtechnika városi kulturális, turisztikai célokat is szolgálhassanak.

Komlósi Csaba kérdi: az EKMK, amely kezeli az eszközöket, kap-e plusz státust a feladathoz. Habis László válaszában elmondja, azért esett a választás az EKMK-ra, hogy legyen felelőse az ügynek.

Orosz Lászlóné szeretne félévente tájékoztatást kérni a program alakulásáról, az eszközök állapotáról.

12.34
Itt az Egri Ifjúsági Zenei Program ügye. A lényeg, hogy a város – a Cseh Tamás Programhoz hasonlóan – olyan egri fiatal, amatőr zenekarokat, koncertszervezőket kíván támogatni, akik a rock, pop, jazz és világzenei műfajokban élő zenés produkciók, koncertek előadására vagy ilyen koncertek megszervezésére képesek. Az előadók pályázhatnak:

–    próbaterem-bérlésre
–    koncertszervezés és -lebonyolításra (terembérlés, előadói tevékenység, hirdetés)
–    koncerttechnika bérlésére
–    hangfelvételek készítésére

A koncertszervezéssel foglalkozóknak szintén támogatást biztosít a program az alábbi területeken:
–    koncertszervezés és -lebonyolítás költségei
–    koncerttechnika bérlésének költségei

A pályázatokról 6 tagú, egri zenészekből álló kuratórium dönt:
o    Szabó Attila (elnök, a Kossuth-díjas Csík zenekar prímása)
o    Sohajda Péter (hangmérnök, zenész)
o    Gulyás László (az Egri Farkas Ferenc Zeneiskola megbízott vezetője)
o    Nagy Péter (egri hangszerüzlet vezetője, zenész)
o    Gonda László (zenész, az egri Országos Bárzenész Találkozó szervezője)
o    Tóth Tamás (a Cseh Tamás Programban részt vevő Hungariddim zenekar basszusgitárosa)

12.26
A Vakok és Gyengénlátók Heves Megyei Egyesülete 1991 óta használja a Kossuth u. 5 alatti ingatlant. A testület most dönt a további kedvezményes bérbeadásról. Egyhangú igen.

12.22
Martonné Adler Ildikó válaszol: szerinte nem szerencsés összehasonlítani a sakkot a vízipólóval. Úgy véli, Gledura Benjamin Eger büszkesége, aki megérdemli a támogatást. (A felszólalás közben vita alakul ki az alpolgármester és Bognár között, hogy egyéni, vagy csapatsport-e a sakk) A röplabdáról szólva elmondja: a röplabda klub a kiemelt támogatások között szerepel, de jó lenne egy komoly szponzor megjelenése, hogy a “röplabda sportág főnix madárként feltámadjon Egerben”

Szavaznak a módosító indítványról: 5 igen, 9 nem, 3 tartózkodás
Az eredeti előterjesztést 13 igen, 4 tartózkodással elfogadták

12.15
Császár Zoltán nosztalgiázik: a röplabda egykor sikersportág volt Egerben. Kérdi: van-e terv arra, hogy ez újra így legyen?

Bognár Ignác módosító javaslattal él. Mint mondja az Egri Sakk és Ritmikus Sportgimn. Sp. Klub kap 300 ezret, míg az ott sakkozó Gledura Bejnamin 1,5 milliót. Azt kezdeményezi, hogy az összeg nem változzon, de a klub kapjon 800 ezret, míg a fiatal sportoló 1 milliót. Szerinte az eredeti javaslat olyan, mintha a vízilabda klubot támogatná a város, Biros Pétert meg külön.

Csákvári Antal azt kéri, Bognár szavazza meg az eredeti javaslatot, mert a fiatal sakkozónak szüksége van az edzésre, versenyekre, hogy nemzetközi nagymester legyen. Ha e címet megszerzi, kaphat máshonnan, a versenyek szervezőitől támogatást, nem kell neki fizetnie a szállást, utazást.

Bognár Ignác szerint Csákvári nem érti miről beszél. Ő ugyanis az egyesület bölcsességére bízná, hogy kinek adja a pénzt. – Én nem a sakktól veszek el, hanem nagyobb mozgásteret szeretnék biztosítani az egyesülettel.

12.09
Sportcélú támogatások következnek. Martonné Adler Ildikó emlékeztet, erről döntött a közgyűlés februárban, most újabb támogatásokról van szó. Kiemeli: több kérelem érkezett, mint a korábbi években, ezért nem volt könnyű a döntés. Két fordulóban támogatják majd az egyesületeket (legközelebb áprilisban szavaznak), akik most nem kapnak, azok a következőben juthatnak forráshoz. Fontos szempont volt, hogy az adott szervezett foglalkozik-e utánpótlás-neveléssel, illetve, hogy az első félévben tartanak-e versenyt. Gledura Benjamin nemzetközi versenyeken való indulását 1,5 millióval támogatja a város. Miután Cseh László egri igazolásához sikerült szponzort bevonni, az ő támogatására elkülönített összegből 3 milliót átcsoportosítanak.

Bognár Ignác: tavaly javasolta, hogy akkor támogassák Gledura Benjamint, ha Egerben is sakkozik. Kérdi: játszott-e a városban. Jön a válasz: igen. Az alpolgármesterasszony hozzáteszi: a várban, a Dobó bástyában rendeznek majd sakkversenyt, ezt is támogatja a város.

 

12.06
Martonné Adler Ildikó úgy fogalmaz: figyelmetlenség elbagatellizálni a törekvéseket, kezdeményezéseket, fejlesztéseket. A stilisztikai, nyelvhelyességi hibát javítani fogják.

14 igen, 1 nem, 2 tartózkodás a szavazás eredménye

12.03
Habis László Komlósi Csaba kritikájára válaszol. Kiemeli: a “régi ügyekkel” folyamatosan foglalkoznak, így az Eger Városa Ösztöndíjasa programot is jelentősen kibővítették. – Ez az anyag hitem szerint bemutatja, milyen jó gyakorlatok, költségvetési források rendelkeznek a városban, s nem terjeszkedik túl. Ha a Garzonházról beszélünk, akkor érdemes arról is szólni, hogy annak felújítása a város egyik legnagyobb beruházása. Nem igaz, hogy semmi nem történik – húzza alá, hozzátéve: ha minden megyei jogú város legalább ennyit tenne, országosan kimagasló eredmények születnének.

12.01
Lombeczki Gábor az Előny 2015 pályázatról szól, aminek lényege, hogy ifjúsági szervezetek, diákönkormányzatok programjait segíti. Mint mondja, eddig 1 millió forint volt a pályázati keretösszeg, most 400 ezerrel több.

11.57
Szucsik György kér szót. Szerinte e napirend túlmutat a kétéves cikluson. Úgy véli e cselekvési terv széleskörű összefogást igényel, a város 40 milliót fordít a célra. Az összeget részletezve kiemeli egyebek között az első lakáshoz jutást támogató programot, az IFI Mozit, illetve a kortárs segítő képzések támogatását.

Komlósi Csaba támogatandónak tartja a célokat, de az anyag szerinte ellentmondásos, mert olyan célokat is megfogalmaz, amelyek már évek óta működő dolgok. Hozzáteszi: sok a lózung az anyagban, s egyenletlen a szöveg színvonala. Felolvas egy mondatot, aminek nincs értelme. A részvétel, széleskörű egyeztetés kapcsán azt emeli ki, hogy ehhez képest az állampolgárok nem szólalhatnak fel a közgyűlésen.

11.54
Itt a hetes: a város 2015-2016. évi Gyermek és Ifjúsági Cselekvési Terve. Martonné Adler Ildikó kiemeli, új elem, hogy figyelmet fordítanak azokra a fiatalokra, akik más városokban tanulnak tovább. – Szeretnénk, ha belőlük is közösséget formálhatnánk, igazi egriként folytathatnák életüket – mondja. Hozzáteszi: fontosnak tartja a kormányzat által kezdeményezett konzultációkat, amelyeken szakértők tanácskoztak a jövőről.

11.50
Az Egri TISZK idei üzleti terve a hatos. Dr. Turcsányi Dániel úgy fogalmaz, korrekt adatokat tartalmaz a dokumentum, amelyben szerepelnek a szakképzés átalakítása kapcsán várható változások. – Áprilisban Egere látogat a szakképzésért felelős államtitkár, s akkor tisztán láthatjuk, hogy a jogszabályi változások, hogyan érintik az önkormányzatot. A társaság fenntartása, tovább működtetése a város érdeke – szögezi le az alpolgármester.

Császár Zoltán el szeretné mondani, hogy örül, ha olyan előterjesztést lát, amiben szerepel: a cég életében minden rendben van.

Szavazás: 16 igen, 1 tartózkodás.

11.47
Folytatásként itt az ötödik napirend, továbbra is a Városgondozás: 10 milliós működési célú támogatás az Egri Kistérségi Állati Hulladék Gyűjtő-átrakó üzemeltetéséhez. Se kérdés, se hozzászólás: 17 igen, egyhangú.

11.45
Kicsit hosszabbra nyúlt a szünet a tervezettnél: most értek vissza a képviselők.

9.33
Szünet következik, 10 órakor átadják a Lenkey iskola tornatermét, s a tervek szerint 11-kor folytatódik a közgyűlés.

9.32
Dr. Turcsányi Dániel két részre bontaná a problémát: az egyik a hulladékszállítási feladatot nonprofit kt. vette át. A másik működésbeli kérdés, amit rendbe kell tenni, s aztán megvizsgálni a feladatokra fordítandó összegeket.

16 igen, 1 tartózkodással elfogadták a napirendet.

9.30
Császár Zoltán, mielőtt szavaz, szeretné tudni “a legjobban tudótól”, hogy folyik-e most szemétszállítási díj befizetése, illetve, volt-e illegális hulladéklerakóval szemben elszámoltatás.

9.21
Orosz Lászlóné is szól. Ő rendszeresen jár a városban, s látja a táblákat, amivel a cég megpróbálja megelőzni az illegális hulladéklerakást, ami nagy problémát okoz.

Császár Zoltán szerint pont ellenkező a helyzet, ami mozdítható, azt elviszik a városból, tehát ha valaki letesz valamit, azt más rögtön elviszi onnan. Szerinte a cég erőn felül tesz a város tisztaságáért. A “biztonsági tartalék” kapcsán úgy véli, azt a cégnek kellene kitermelni, nem az adófizetők pénzéből kell létrehozni.

Habis László szerint a cégvezetés tisztában van az anomáliákkal, új gazdasági igazgatót neveztek ki január 1-jével. Az illegális hulladéklerakással kapcsolatban úgy fogalmaz, ha elharapózik, akkor a világ pénze is kevés a felszámoláshoz.
– Összességében azt gondolom, a javaslat, hogy év végéig hosszabbítsuk meg ezen 50 milliós támogatás visszafizetésének határidejét, támogatandó – emeli ki.

Tóth István azt mondja, megszavazza, csak az okokat próbálta feltárni, hogy miért kell a pénz.

9.18
Tóth István szerint a válaszokból össze lehet rakni a helyzetet: már tavaly is “gyengélkedett” a cég. A képviselő emlékeztet: a szemétszállítási díj kapcsán mindig hangsúlyozza, helyre kellene tenni, hogy milyen feladatra mennyit ad a város. A képviselő szerint a rossz finanszírozási arányok miatt tart itt a társaság.

9.12
Meghosszabbítják a  Városgondozás Eger Kft.-nek nyújtott tagi kölcsön visszafizetési határidejét. Tóth István azt kérdi, mi az oka annak, hogy a cég ilyen rossz eredményt mutat mostanában. Császár Zoltán szerint sok társaság van, amely “a város lélegeztetőgépén van”. A várost bélyeggyűjtő takarékszövetkezethez hasonlítja, s nem érti, a felügyelő bizottság miért nem jelzi a problémát.

Dr. Turcsányi Dániel válaszol: nem érti a kérdést, tavaly is kapott tagi kölcsönt a cég, s ez a döntés nem új, be van tervezve a költségvetésbe. Egyetért azzal a felvetéssel, hogy az önkormányzati cégeket rá kell bírni az önálló működésre. Hozzáteszi: ez egy közfeladatot ellátó társaság, tehát a működése kicsit bonyolultabb, mint más cégé.

Csákvári Antal: a Városgondozás esetében ez egy biztonsági tartalék, amihez a társaság tavaly sem nyúlt hozzá. Hozzáteszi: bizonyos feladatokat évek óta görget maga előtt a tulajdonos önkormányzat, például a parkfenntartás sem annyiba kerül, mint amennyit ad rá a város.

9.06
Állami tulajdonú utak önkormányzati tulajdonba vételéről szól a harmadik napirend. Habis László a téma kapcsán elmondja: az állampolgárokat különösebben nem izgatja, ki az út tulajdonosa, csak legyen jó állapotú. Mégis lényeges, hogy önkormányzati tulajdonba került a Törvényház, a Bástya, és Mekcsey út, illetve a Kossuth utca egy része. Habis László elmondja: fontos, hogy a Baktai út tulajdonviszonya is rendeződjön (most kettős tulajdon), hogy folytatódhasson ott a fejlesztés.
– Elkezdődtek a tárgyalások az önkormányzat tulajdonában lévő Szalóki út állami tulajdonba, és Magyar Közút kezelésébe történő átadásáról is. Ehhez szükséges a Szalóki út területének hosszirányú megosztása, melyet követően az útpálya kerül át állami tulajdonba, a kerékpárút területe pedig önkormányzati tulajdonban és kezelésben marad – árulja el a polgármester.

A napirendet 17 igennel, egyhangúlag elfogadta a közgyűlés.

8.55
Második napirend, a Heves Megyei Regionális Hulladékgazdálkodási Társulás Társulási Megállapodásának módosításáról. Habis László elárulja, két lényeges törvény megváltozott, ehhez igazítják a megállapodást. Hozzáteszi, a társulás nagy feladatra vállalkozott, a szelektivitás és az újrahasznosítás erősítésére. – Ez egy 4,5 milliárdos projekt, ami kockázatokat is rejt magában – húzza alá, hozzátéve: a hatvani térségben is indult egy projekt, ügyelni kell arra, hogy a kettő ne akadályozza egymást.
– A jogi keretek megteremtéséről van most szó, ha nem fogadja el mindegyik önkormányzat minősített többséggel, az kezelhetetlen helyzetet eredményezhet – mondja.

Tóth István szól: nem kapta meg a teljes anyagot. Nem érti, hogy miért. Jön a válasz: meg fogja kapni. Sőt, Habis László odaadja a sajátját. (Dr. Kovács Luca meglátja a probléma forrását, rossz címre küldték ki a mellékleteket)

14 igen, 3 tartózkodással elfogadták a napirendet.

8.53
Az első napirend (ingatlan eladás az Almagyar városrészben) kapcsán dr. Turcsányi Dániel elárulja: a főiskola szeretné bővíteni botanikus kertjét, s ehhez kerestek területet. Egyhangú igen a döntés.

8.48
Habis László reagál: egyebek között annak a baloldali döntésnek isszák a levét, hogy összevontak két egri iskolát. Igyekszik közreműködni a megoldásban. A polgármester maga is kért szót napirend előtt. A Külügyminisztériumban tett látogatásról szól. Mint arról beszámoltunk Szijjártó Péter fogadta az egri delegációt, szó volt a borokról, az ösztöndíjas hallgatókról és a városi ipari fejlesztésekről.

8.44
Bognár Ignác következik, azt mondja: megszűnhet Egerben az agrárszakképzés. Mint fogalmaz, a városi mezőgazdasági oktatás 140 éves, ám a Keriben a jelenlegi álláspont szerint az utolsó évfolyam indul, megszűnik, a szőlész, kertész, borász, pék képzés. A képviselő elmondja: ha az iskola önkormányzati, alapítványi, vagy egyházi lenne, nem lenne baj, de a törvény szerint a vegyes fenntartású intézmény esetén, megszűnik az agrároktatás. Arra kéri a közgyűlés tagjait, és a körzet országgyűlési képviselőjét, hogy vessenek mindent latba azért, hogy megváltozzon ez a törvénytervezet.

8.42
Gál Tibor az új egri üdvözlőtáblákról szól. Kiemeli, fontos, hogy még inkább vonzóvá, látványossá tegyék a várost.

8.41
Bátori István a városi síbajnokságról beszél. Megköszöni a szervezőknek, a város testnevelőinek a munkát.

8.38
Napirend előtti hozzászólások következnek. Orosz Lászlóné nyitja a sort. A Föld órája nevű kezdeményezésről beszél. Az akció lényege, hogy március 28-án 20.30-kor egy órára lekapcsoljuk a villanyt, felhívva a figyelmet a túlzott energiafogyasztásra.

8.33
Erdélyi Gábor kapitányságvezető-helyettes válaszol. A Sas úti közlekedési renddel kapcsolatban elmondja: a rendőrségnek nincs döntési jogköre, csak javaslatot tehetnek. A Pacsirta utcában visszatérően fognak ellenőrizni, bár hozzáteszi, volt már, hogy az volt a probléma, hogy egy-egy utcában sokat ellenőriznek. Elmondja azt is: a családi házas övezetekben egyenruhások és civilek járőröznek, köszönik a lakossági jelzéseket, mert azok segítenek. A nyomozás jelenlegi állásáról taktikai okokból nem szól. Azt kéri(k) az egriektől, hogy ha gyanús alakokat, gépjárműveket látnak, akkor értesítsék a rendőröket.

8.29
Hárman kérdeznek a rendőrségtől. Elsőként Földvári Győző. A Sas-Kertész úti kereszteződés ügyében emel szót. Kiemeli: forgalmas csomópontról van szó, de nincs egy gyalogátkelő sem.

Szucsik György állampolgári jelzést tolmácsol: a Pacsirta utcában sokan parkolnak szabálytalanul.

Csákvári Antal a Nagy-Eged és Bolyki utcai betörésekről, illetve az Almagyar-dombi fosztogatásokról szól. Azt mondja, félnek az ott élők. Kérdi, mit tesz a rendőrség ez ellen, van-e már bármilyen eredménye az eddigi nyomozásnak.

8.24
Földvári Győző ügyrendi kérdésben kér szót. Mivel két napirendet nem kaptak meg írásban tegnap 11 óráig, azt kéri, szavazzanak arról, hogy tárgyalják-e. Habis László szerint ennek nincs akadálya: 14 igen, 3 nem, azaz tárgyalják a két témát (erdők tarvágásának értékesítése és felügyelő bizottsági tagok)

8.22
Újabb köszöntés, most a névnapos képviselők következnek: Martonné Adler Ildikó, Lombeczki Gábor, dr. Stefán Zoltán és Császár Zoltán az ünnepeltek.

8.19
A polgármester folytatja. Elárulja: több egri polgár is elismerésben részesült a nemzeti ünnepen. Liktor Csaba, az egri Fehérszarvas főpincére, illetve Bánfi Sándor, a HKIK gazdasági igazgatója és dr. Ködöböcz Gábor irodalomtörténész. Mindannyiuknak gratulálnak.

8.16
Start. Habis László polgármester kezdésként a minap Ybl-díjjal kitüntetett Thoma Emőkét méltatja. Mint fogalmaz: szívből gratulálnak az építésznek, akire hallatlanul büszke a város. “Az építésztársadalom elismeri tudását, több mint három évtizedes küzdelmét. A megyei építészkamara 2009-ben életműdíjjal tüntette ki.”

8.08
Felpörögtek az események, szinte mindenki a helyén, bár a legtöbben még telefonálnak, előterjesztéseket, javaslatokat olvasnak.

8.00
A szokásosnál egy órával korábban kezdődik ma a közgyűlés, igaz, lesz szünet is: 10 órakor adják át a Lenkey iskola tornatermét. Napirendi pontokból – a zárt üléssel együtt – 25 szerepel a meghívóban. A városháza dísztermében egyelőre csak a meghívott vendégek és négy ellenzéki képviselő tartózkodik: Mirkóczki Zita, Bognár Ignác, Komlósi Csaba és Földvári Győző.