Huszonnégy napirend szerepel a közgyűlési meghívóban, közte olyan témák, mint a városi cégek beszámolója, a parkolási rendelet módosítása, vagy a pénzmaradvány felhasználása.
A közgyűlést élőben nézheti itt>>
Mobilról is láthatók az események, kattintson ide>>
Természetesen tudósítunk is, percről percre:
13.40
Legközelebb június 30-án lesz közgyűlés, azután pedig közmeghallgatás. A tudósítást befejeztük.
13.37
Császár Zoltán két éve adott egy fotót a jegyzőasszonynak, amelyen egy cégjelzéses autó illegális hulladékot rak le a Petőfi úton. Kérdi, mi lett az ügyből. Dr. Kovács Luca úgy emékszik, hogy a céget megbírságolták.
13.36
Szucsik György meghív mindenkit a hétvégén a Lajosvárosi Majálisra, a kőlyuktetői pincesorra.
13.32
Tóth István felidézi, a kéményseprők adományból vettek CO-érzékelőket, s azt átadták az önkormányzatnak, juttassák el rászorulóknak. A képviselő szerint azóta sem derült ki, hova kerültek az eszközök, szerinte a kéményseprőket megilletné egy köszönőlevél, meg egy lista, hogy hová kerültek az érzékelők. Habis László szívesen megteszi, hogy levelet küld, önkormányzati bérlakásokba kerültek az eszközök, az EKVI beszerelte mindet.
13.30
Érdekes módon “nem”szavazat nélkül ment le a mai közgyűlés, következnek a napirend után hozzászólások. Elsőként Bognár Ignác nehezményezi, hogy még mindig nincs kész a Mátyás király úti csomópont. Habis László elárulja: a probléma forrása egy kábeláthelyezés, ami gerincvezeték. Elvileg június 7-e az új átadási határidő
13.20
Az EVAT-ról szól ÁSZ-jelentés megállapításairól szól a második sürgősségi indítvány. Habis László szerint a “bocsánatos bűn kategóriájába tartoznak” a hiányosságok, azaz pótolhatók.
13.06
A Kábítószerügyi Egyeztető Fórum tavalyi munkájáról szóló tájékoztató kapcsán Martonné Adler Ildikó elmondja, fontos, hogy a KEF iskolákkal is felveszi a kapcsolatot. Bognár Ignác eddig egyszer sikerült részt vennie programon, kíváncsi, hogyan lehet megtudni, mikor, milyen eseményt szerveznek. Tóth Péter ifjúsági referens ígéri, küldeni fog meghívót.
Császár Zoltán olvasta, hogy a megye a harmadik legfertőzöttebb drog szempontjából. Azt meg a híradóban látta, hogy a szcientológiai egyház megvetné a lábát a KEF-ben, vagy valahol.
Habis László szerint nem szabad elbagatellizálni a munkát, s a kérdést. Felidézi: több esetben megtették a szükséges lépést, amikor egy boltról kiderült, tudatmódosító szert árusítanak. Azt kéri, ne ilyen felfogásba tárgyaljanak egy ilyen napirendet, mint ahogy most kezdték.
Rázsi Botond szerint, ha nem működnének ilyen fórumok, sokkal nagyobb problémákkal állnánk szemben.
egyhangú igen
12.48
A stadion atlétikapályájának felújítása kapcsán Császár Zoltán tart eszmefuttatást a magyar és egri fociról. Azt mondja, ha kaptunk székeket a Népstadionból, elkérhetnénk Felcsútról a világítást, mert ott NB II-ben hátha nem kell.
Martonné Adler Ildikó kifejti: az atlétikapálya felújításának része a világítás, ami egy NBIII-as meccshez elég lenne. Tovább meg egyelőre nem kell gondolkodni.
12.39
Különösebb vita nélkül fogadta el a testület a kulturális közszolgáltatási megállapodások elszámolását. Kultúra után sport: 2017 tavaszán játékos sportverseny diákolimpia döntőt rendezne a Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Szövetség Egerben. Háromnapos program lenne, egymilliós támogatást kér az egyesület a várostól. Egyhangú igen a válasz.
12.07
A város beruházás-ösztönzési, munkahely-teremtési programja kapcsán Habis László elmondja: egy koncepció készült eddig, amely a későbbi tárgyalás alapja. Fontos cél a foglalkoztatottság növelése, a helyi kis- és középvállalkozások segítése, illetve a hazai és külföldi tőke letelepedésének felgyorsítása.
12 igen, 3 tartózkodás
12.00
11 igen, 4 tartózkodás az üzleti terv(ek)re.
11.57
Antal Anett is szól: várja már a felújítást. Bognár Ignácnak jelzi: nem képviselő PR-filmeket tervez, hanem a város körzeteinek bemutatását, óvodákat, intézményeket, közösségi tereket. Azt is mondja: a közgyűlési közvetítésekben az ellenzéki képviselők talán többet szerepelnek, mint a kormánypártiak egy hónapban.
11.55
Dr. Turcsányi Dániel jelzi: a Média Eger épülete nem alkalmatlan, de sok problémával küszködik, ugyanakkor megindult a közbeszerzés a részeleges felújítás kapcsán.
11.49
Bognár Ignác kérdi: ha a Média Eger telephelye alkalmatlan, van-e valamilyen szándék a változtatásra. Javasolja a Kepes központot, vagy a parkolóházat. Kéri, minden képviselő szólalhasson meg a tévében.
Császár Zoltán szerint a dolgozókat is megilletné a prémium, ha a vezetők kapnak.
11.45
Továbbra is EVAT, ezúttal már az üzleti terv. Herman István jelzi: a tervek stabil, jól gazdálkodó társaságokra utalnak, de kellő visszafogottsággal készülnek. Nincs kérdés, hozzászólás azonban igen. Tóth István visszakanyarodik az előző napirendhez. Nem tud elmenni amellett, hogy ugyanolyan elbírálást kap az az igazgató, aki jól vezeti a céget, mint aki nem. Nem szeretné “Jakab úr fejét venni, vagy gulágra küldeni”, de felelőst kell találni.
11.43
Herman István zárszavában kifejti: a többi között az illegális hulladéklerakás is jelentősen növeli a társaság költségeit, például ezzel is lehetne segíteni a társaságnak.
Szavazás következik: 12 igen, 5 tartózkodás
(Érdekesség, eddig még nem volt “nem” szavazat a mai ülésen)
11.39
Jakab Zoltán elmondja: nem tűzvészben tűntek el eszközök, hanem például a téli hó és síkosságmentesítés kapcsán vásárolt sót a nyilvántartásban vezették, de a könyvelésben nem megfelelően, s ugyanez volt a helyzet a munkaruhákkal is.
11.29
Habis László szerint sem egyszerű feladat a 10 cég és a hatalmas anyag tárgyalása. Leszögezi ugyanakkor, hogy az EVAT a város legfontosabb közfeladatait eredményesen látta el, s fontos, hogy 85 millió a cég eredménye. Hozzáteszi az Eger Termál 11 milliós nyereséget realizált. A Városgondozás kapcsán azt mondja, a szabályozórendszer nem használt a cégnek, kihívás volt a kéményseprőipari közszolgáltatás ellátása a többi között, több tízmilliós veszteséget is hozott. Az a bizonyos hiány több év eszköz és ruhafelhasználásának adminisztrációs, nyilvántartási hibája, ami belső ellenőrzéssel korábban lehetett volna kezelni. A vizsgálat kimutatta, nem történt bűncselekmény.
11.24
Bognár Ignác is “szegény Városgondozást nézte ki magának”. Nem érti, hogy képes veszteséget termelni az a cég, amely az állattetemeket kellene, hogy összegyűjtse.
Császár Zoltán nem hiszi, hogy állattetemekből lehet nyereséget csinálni. Ő szeretné megvédeni Jakab Zoltán igazgatót. Lehetetlen küldetésnek tartja a Városgondozás vezetését, szerinte a gulágról élve hazatérni valószínűbb, mint itt megfelelni. – Mindezek ellenére ez a cég működik, s elviseli a rá zúdított feladatot – emeli ki.
11.20
Tóth István szerint az apportálással elérték, hogy egy napirendben tárgyalják a 10 céget, s a 60 mellékletet. Köszönet annak, akik jól gazdálkodnak, de most jön a java – ígéri. A nagy baj, úgy látja a Városgondozásnál van, ami veszteséget veszteségre halmoz, s ebben a kormánynak, és a rezsicsökkentésnek is nagy szerepe van. A leltárhiány szót az anyagban olvasta, szerinte fennáll az ügyvezető igazgató felelőssége, mert korábban észre kellett volna venni a problémát. Számára furcsa, hogy 80 milliós eszköz megsemmisül.
11.16
Császár Zoltánnak Turcsányi doktor személye a garancia arra, hogy “nincs kecmec”. Azt azért elmondja: két cikluson át volt a Szépasszonyvölgy fejlesztési biztosa, a szemét rajta tartja a területen. Szomorúan látja, hogy lekvárt árulnak a villanyoszlopoknál, meg hűtőmágneseket, holott van ott kialakított vásártér. Kéri, lépjenek az ügyben. “Önre bízom, de még fogunk találkozni ez ügyben” – ígéri a vezérigazgatónak.
11.11
Legutóbb lekerült a napirendről, most itt van: terítéken az EVAT és cégei beszámolója. Herman István vesz nagy levegőt, a vastag anyag mellé. Azt mondja: május 31-igkell elfogadni a beszámolókat, előtte a közgyűlésnek, ezért a szokásosnál korábbi közgyűlés.
Tóth István kérdi, lesznek-e személyi konzekvenciái a Városgondozásnál kiderült 80 milliós leltárhiánynak.
Jakab Zoltán ügyvezető válaszol: nem leltárhiányról van szó, belső vizsgálat megállapította: informatikai rossz beparaméterezés okozta a feltárt hiányt. A cég árbevételével, nagyságával szinkronban vannak az adatok. – Ezek a tételek nem eltűntek, rosszul lettek bekalkulálva. Az érintett kollégák már nincsenek a társaságnál – mondja.
11.06
Habis László szavak nélkül is megérti, hogy Császár Zoltán a Móricz Zsigmond utcára gondol. Ígéri: megvizsgálják, melyik körzetben, melyek a legégetőbb problémák.
12 igen, 5 tartózkodás
10.57
Császár Zoltán jelzi, cca 300 ezerért ő kutatna a Szépasszonyvölgy pincéiben… Kéri, teremtsenek lehetőséget a körzetében legsürgősebb problémák kezelésére.
Tóth István kérdi, miért szerepel 9 millió erdőtelepítésre. Kevesli a járdák, utak felújítására szánt összeget, mikor 70 milliót költ a város a patakmeder-rendezésre. Most is kifejti: a Merengő utcában egy szakaszon nincs járda.
10.44
A 2015. évi maradvány jóváhagyása következik. Habis László elmondja: 2,8 milliárdról van szó. Ebből kötelezettséggel terhelt 700 millió, a többi feladat (felújítások, közműdíjak stb.) Felsorol néhány elemet: 1 milliót szánnak a borvidékkel kapcsolatos piackutatásra, de költenek a termálkútra, a Malom utcában parkolófejlesztést tervez a város, 43 millió jut a Garzonház felújításának befejezésére, 36 millió víziközmű-fejlesztésre…
A Régi Cifrakapu utca végén visszaállítanák a kőkeresztet, a II. világháború áldozatainak emlékművét méltóbb állapotba helyezni és valamennyi áldozat nevét felvésetni. De szerepel 1 millió a ciszter templom óratornyának felújítására, illetve az evangélikus templom rekonstrukciójára is jut pénz.
10.41
Berényi Tamás köszöni a dicsérő szavakat, s a kritikát is, igyekeznek javítani rajta. Herman István is válaszol: a beázásnak csak egy részét oldották meg, de közben a vendégfogadó teret is felújították.
Szavazás: 12 igen, 5 tartózkodás
10.39
Komlósi Csaba mozilátogatóként osztja meg tapasztalatait, szerint a közönségtájékoztatás nem megfelelő.
Bognár Ignác a prémium kapcsán jelzi, olyan feladatot írtak ki, amit már elvégeztek (beázás).
10.31
Az Agria Film Kft. beszámolója következik. Herman István kifejti: a mozik tekintetében a jegy- és a büfé bevétele is nőtt, utóbbi szinte megduplázódott, 3,5 milliós pozitív eredménnyel zárt a cég. Az idei terv szerényebb, annál is inkább, mert az Uránia felújítás miatt zárva.
Komlósi Csaba kérdez: az a pletyka, hogy az Uránia gyors bezárását az indokolta, hogy olyan beavatkozást hajtottak végre, ami statikai problémát jelentett. Kérdi: nem volt-e elhamarkodott a bezárás.
Herman István válaszol: nem volt statikai probléma, s a villamoshálózat felújítása miatt indokolt volt a bezárás. TOP-os forrást csak tisztán városi tulajdonú épület felújítására lehet felhasználni, a mozi pedig nem az, ezért valószínűleg saját erőből kell megoldani a munkát.
10.25
Az előterjesztést 14 igen 3 tartózkodás mellett elfogadta a testület.
10.19
Császár Zoltán szerint a parkolók növelése bevételcentrikus megoldás, hátrányokkal. Habis László elfogadja Kovács Cs. Tamás javaslatát. A zöld rendszámos jármű úgy látja, még a fehér holló kategóriája, ha van Komlósi Csabának javaslata a szabályozás pontosítására, köszönettel veszi. A Barkóczy utcai megoldáson sokat töprengtek, de több szempont (bank, okmányiroda, bíróság, buszpályaudvar) indokolja.
10.11
Kovács Cs. Tamás szerint nem könnyű az ügy. Módosító indítványa is van: a Szvorényi úton ne az első 15, hanem az első 30 perc legyen ingyenes. Több üzlet is található ott, amelyeknek forgalomkiesést okozott, hogy fizetős lett az utcában a parkolás.
Komlósi Csaba szerint pozitív cél, hogy támogassák a zöld rendszámos autók elterjedését. Megjegyzi ugyanakkor: számos olyan autó tartozik ebbe a kategóriába, amely nagy súlyú, azaz vannak problémák a rendeletben. Hozzáteszi: elég drága járgányokról van szó, tulajdonosaik talán nincsenek rászorulva az ingyenességre, ellenérzést is szülhet ez a városban.
Földvári Győző jelzi: egy éve szólt, nem szabad eltörölni a 15 perces ingyenességet a Szépasszonyvölgyben. Javasolja, állítsák vissza.
Tóth István alapjában egyet is értene az előterjesztéssel, e szerinte ezért cserébe adni kell valamit a polgároknak. Például, hogy az ebből származó bevételekből alakítsanak ki nem fizető övezeteket, például a Koháry és Király utca sarkán.
10.09
Parkolás a következő téma. Több változás jön: a zöld rendszámos autók ingyen parkolhatnak Egerben, míg a Szvorényi utca egy részén, a 41. számtól a 25. számú főútig 15 perces ingyenes várakozási lehetőség lesz. A Barkóczy úton a K&H előtti terület azonban fizetős lesz, s a bérletek ide nem lesznek érvényesek, igaz, az első negyedóra itt is ingyenes lesz.
10.06
Habis László reagál a Bognár Ignác által elmondottakra: egy üzletrész értéke nehezen meghatározható, különösen akkor, ha érdemben semmilyen ügybe nem volt beleszólása a városnak.
11 igen, 6 tartózkodás
10.02
Bognár Ignác csodálkozik, hogy senki nem kezdeményezett időkorlát nélküli tárgyalást. Fájlalja, hogy eladta a város a szalóki gyógyforrás kft-s részesedését, s ugyanannyiért könnyűzenei fesztivált támogat Eger. Rázsi Botond gratulál, hogy a költségvetést ilyen módon meg lehetett tervezni, és végre lehetett hajtani. Szerinte jó üzenet volt, hogy a város tudta támogatni az úszóklubot és Cseh Lászlót, illetve hogy elindult az ifjúsági zenei program és van műjégpálya Egerben.
9.50
Második napirend a zárszámadásról. Habis László kifejti: 2014-15-ben közel 10 milliárdos fejlesztést hajtottak végre Egerben, amely példátlan a város történetében. Az anyagban szerepel, hogy 525 ezer vendégéjszakát realizált a város (75 ezres a növekedés), illetve, hogy a központi költségvetési támogatás több mint 3 milliárd volt. Közel 3,5 milliárd uniós pénz érkezett Egerbe. 490 milliós hitelt vett fel Eger. A kiadási oldalon 86 százalékos a teljesülés – mondja a polgármester, hozzátéve: a Nemzetgazdasági Minisztérium a hét elején jóváhagyta a beszámolót.
9.46
Első napirend: az Egri Szociális Szolgáltató Intézmény vezetője. Az eddigi megbízott igazgató Külvári Anikó nyújtott be pályázatot.
Vita nincs, csak szavazás: 14 igen, 3 tartózkodás
9.43
Habis László napirend előtt szól a vár ÉMOP-os rekonstrukciójáról, amely most ért véget. Felidézi: 2009-es pályázatról van szó, a város 2013-ban vette át. Több változtatást is eszközöltek, a cél a középkori térszerkezet helyreállítása volt.
9.39
Erdélyi Gábor válaszol. Az ő állásfoglalása nem fontos, a jogszabály annál inkább. Tágabb értelemben, rugalmasabban kell venni a becsületcsorbítás alkalmazását közszereplőkkel szemben. Hozzáteszi: egy bizonyos határt be kell tartani.
A polgármesteri hozzászólásra reagálva elmondja: kíváncsiak, hogy látják az egriek a baleseti gócpontokat, s igyekeznek ott fellépni. A bűnügyi osztály garázdaság miatt indított nyomozást, a térfigyelő kamera képét is vizsgálják a rongálás ügyében.
Stefán tanácsnoknak is hasonlót mond: a jelzésekre igyekeznek reagálni.
9.33
A rendőrkapitány helyettesétől lehet kérdezni. Császár Zoltán él a lehetőséggel. Kapott egy tájékoztatást a nyomozó hatóságtól, arra kíváncsi, megerősíti-e mindezt a kapitány helyettese. A dolog lényege, hogy a közszereplők bírálhatók-e vagy sem (az AB szerint igen).
Habis László is kérdez: van-e lehetőség a Széchenyi utca sétálóbelvároshoz tartozó részén sebesség mérésre. Mint mondja: 30-as tábla van kint, de esténként jóval többel mennek. Kérdi: folyik-e a nyomozás a beléptetőrendszer újabb rongálása ügyében.
Dr. Stefán Zoltán hálás amiért a Kertész utcán traffipaxoztak a rendőrök.
9.30
Jó félórás csúszással kezdődik a tanácskozás, elsőként a nemrég névnapját ünneplő Rázsi Botondot köszöntik.
9.17
Egy elhúzódó bizottsági ülés miatt kezdődik később a közgyűlés. Egyelőre a képviselők fele ül a helyén.