Egyhangúlag szavazta meg kedden a parlament a Braille-nyomtató és Braille-kijelző áfájának 27-ről 5 százalékra csökkentését, ez is jelzi, hogy teljes konszenzus övezte ezt a kezdeményezést – mondta Nyitrai Zsolt stratégiai társadalmi kapcsolatokért felelős miniszterelnöki megbízott csütörtökön az MTI-nek.
A fideszes politikus felidézte: Tapolczai Gergely siket fideszes országgyűlési képviselővel közösen nyújtották be módosító javaslatukat az áfatörvényhez. Elmondta: ezt a javaslatot október 15-én, a fehér bot világnapján fogalmazták meg, amikor ellátogattak a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének székházába.
Nagy Sándor, a szövetség elnöke akkor azt mondta, a vak emberek információhoz jutásában szinte nélkülözhetetlen a pontírás, ezzel tudnak újságot, könyvet olvasni, az országban élő siketvakoknak pedig szinte kizárólagos információs forrás a pontírás.
Nyitrai Zsolt csütörtökön az MTI-nek nyilatkozva kiemelte: Magyarország kormánya az “adócsökkentés kormánya”. Eddig is sok mindennek csökkentették az áfáját. A legfontosabbak között említette, hogy már korábban csökkentették a tej, a tojás, a baromfi- és sertéshús áfáját, jövőre pedig a halhús áfája is 27-ről 5 százalékra csökken.
Az Országgyűlés mostani döntésével a Braille-nyomtató és Braille-kijelző áfájának 27-ről öt százalékra csökkent. Kérdésre válaszolva a miniszterelnöki megbízott elmondta: ez a csökkentés nemcsak intézmények, szervezetek, hanem magánszemélyek vásárlását is érinti.
Nyitrai Zsolt elmondta: Magyarországon mintegy 80 ezer látássérült ember van: köztük 70 ezer gyengén vagy alig látó, és tízezer ember vak. Az ő hétköznapjaikat könnyíti meg e nélkülözhetetlen eszközök áfájának csökkentése.