Kulturális intézmények és önkormányzatok egyaránt megemlékeznek hétfőn a magyar kultúra napjáról Heves megyében, így Egerben is. Déltől a Pásztorvölgyi Általános Iskola és Gimnázium diákjai együtt szavalják el a Himnuszt, a Farkas Ferenc Zeneiskolában pedig előadásokat tartanak. 16 órakor az Eszterházy Károly Egyetem mozitermében köszöntőt mond Nyitrai Zsolt, Eger és térségének országgyűlési képviselője, miniszterelnöki megbízott, ezt követően pedig Koltai Lajos, az Európa Kulturális Fővárosa 2023 pályázat művészeti igazgatója tart előadást, továbbá bemutatják az EKF 2023 cím elnyeréséért kiírt pályázatot és az ehhez kapcsolódó kisfilmet. A városi ünnepség este hatkor kezdődik az egyetem dísztermében, ahol beszédet mond Habis László polgármester, majd kitüntetéseket adnak át. A magyar kultúra napját 1989-tól ünneplik januárt 22-én, annak emlékére, hogy Kölcsey Ferenc ezen a napon fejezte be a Himnusz kéziratát Szatmárcsekén.