Habis László a közleményre reagálva azt írta: határozottan visszautasítja a személyét érintő jelzőket és rágalmakat. A polgármester úgy látja, a Jobbik országos politikusa mögé beálló képviselők gyermeteg és megdöbbentő stílusban kommunikálnak, ami sehová sem vezet. Véleménye szerint azért fogalmaznak hisztérikusabban, mert nem tudják elviselni a politikai kudarcot. Hangsúlyozta: polgármesterként a városért az egriekért szeretne dolgozni a következőkben is, ahogyan ezt a választók megtisztelő bizalmából 13 éve teszi. Eger érdekeit képviseli és a város hosszútávú fejlődésén dolgozik a hisztérikus ellenzéki kampánytól pedig elhatárolódik. Hozzátette, csütörtökön azonnali és garanciát nyújtó megoldást adtak az aggódó egrieknek, hiszen a hulladékgazdálkodási rendelet szigorítását az ellenzék támogatása nélkül is elfogadták. A jogszabály világos, és garanciát ad arra, hogy sem most sem a későbbiekben ne nyithasson meg az elektronikus-hulladékfeldolgozó a városban – hangsúlyozta.