Április 10-én, rendkívüli közgyűlésen éltünk az önkormányzat legerősebb eszközével, a jogalkotással: a helyi építési szabályzatban szereplő tiltó rendelkezést a hulladékgazdálkodásról szóló, helyi rendeletünk erős megszigorításával is kiegészítettük. Azoknak, akik a Közmeghallgatáson felszólaltak, illetve annak az 1600 polgárnak, akik az ügyben aláírásukkal gyors és hatékony megoldást kértek tőlem, személyesen, írásban válaszoltam. Megnyugtattam őket, részletezve, hogy mit tettünk eddig a megoldás érdekében, s hogy mit jelentenek az építési szabályzatunk rendelkezései, valamint milyen világos garanciákat tartalmaz számukra a hulladékgazdálkodási rendeletünk lehető leghamarabb elvégzett módosítása. Eger és az egriek érdeke az, hogy a téma nyugvópontra jusson.
Ezzel együtt – két héttel később – ismét tárgyalnunk kellett erről a témáról a Közgyűlésben, hiszen a négy képviselőt tömörítő ellenzéki frakció vezetőjének előterjesztésére a testület elé került egy javaslat. Ezt az előterjesztést nem fogadtuk el, hiszen az a rendeletmódosításunk és a helyi építési szabályzatunk eddigi garanciáihoz érdemben semmit nem tesz hozzá.
A helyi építési szabályzat kapcsán a teendőnk csak annyi, hogy azt összhangba hozzuk a hulladékgazdálkodási rendeletünk rendkívüli közgyűlésen elfogadott módosításával. Ezt a jogharmonizációs lépést egyfordulós, főépítészi eljárásos szabályozási terv-módosítással rendezni lehet. Természetesen itt is szükséges a széleskörű egyeztetés, melynek szerves része a lakossági fórum, az építésfelügyelet és más államigazgatási szervek bevonása.
Az ellenzéki frakció előterjesztésének elfogadása egy dolgot tényszerűen, remekül szolgált volna: azt, hogy a Jobbik országos politikusával kiegészülve további heteken, hónapokon keresztül napirenden tartsák az e-hulladékfeldolgozó üzem témáját, s ezzel tovább riogassák az egrieket. Meggyőződésem, hogy felelőtlenül jár el az, aki egy ilyen, az emberek mindennapi életét érzékenyen érintő ügyben a politikai hasznot keresi.
Eger polgármestereként úgy látom: akkor kellett volna minden önkormányzati képviselőnek felelősséget vállalnia, amikor április 10-én, rendeleti szinten is egyértelművé tettük, hogy ilyen üzem nem működhet a városunkban. A gyors és határozott döntéshez az ellenzék akkor nem nyújtott segítséget: tartózkodott, amikor az egriek érdekében, közösen cselekedhettünk volna.
Eger, 2019. április 26.
Habis László