TELJES ÚTZÁRRAL JÁRÓ MUNKÁLATOK KEZDŐDNEK A SAS ÚTON

Fontos mérföldkövéhez érkezik a Sas út rekonstrukciója: az aszfalt kopóréteg építését kezdi a kivitelező HEDO – PENTA építőipari konzorcium november 20-án, szerdán az Ady Endre út és a Károlyi Mihály utca közötti szakaszon. A várhatóan november 26-áig, azaz jövő keddig tartó munka során teljes útzárra is készülniük kell a közlekedőknek.

Az aszfaltozási technológia természetéből, sajátosságából eredően a tulajdonosok szerdától nem, vagy csak korlátozott módon közelíthetik meg ingatlanjaikat. A kopóréteg építésének idejére az Ady Endre utca a Hadnagy út irányából zsákutca lesz, az eltereléseket jelző őrök biztosítják majd. Az építés ideje alatt a Sas úton található vállalkozások ki- és beszállítást végző járműveit csak korlátozott módon engedi be a kivitelező.

A főpálya burkolatának építésére várhatóan november 20-23. között, míg az érintett útcsatlakozások (Ady E., Bajza J., Tinódi S., HESI, Patakpart, Meder és Károlyi M. utcák) aszfaltozására a tervek szerint 25-én és 26-án kerül sor.

Tisztelettel kérjük az ingatlantulajdonosokat, vállalkozókat, hogy a területek megközelítését, az ott folytatott gazdasági és egyéb tevékenységükhöz kapcsolódó közlekedési, fuvarozási feladataikat ezen információ ismeretében legyenek szívesek megszervezni, átalakítani, elhalasztani. Kérjük továbbá a lakosságot, hogy ezen időszak alatt a már elkészült parkolókat illetve beállókat ne vegyék igénybe, mert akadályozzák a burkolat építését, illetve így elkerülhető az ott várakozó járművek esetleges sérülése.

A technológiának nem megfelelő időjárási körülmények vagy előre nem látható problémák esetén felmerülő időpontváltozásról, valamint a munkálatok befejezéséről és aktuális állapotáról folyamatos tájékoztatást nyújtunk.

A kivitelezési munkákból adódó esetleges kellemetlenségekért, akadályozásokért előre is elnézést kérünk.

Szíves megértésüket és türelmüket köszönjük!

A Sas út rekonstrukciójáról:

A munkaterület átadását követően idén márciusban kezdődött a Sas út rekonstrukciója. A csaknem 900 millió forintos fejlesztés egy összesen 780 méteres szakaszt érint, teljes szélességében megújul az utca Kistályai úti csomóponttól a vasúti átkelőig tartó szakasza. Emellett 830 méter hosszban kerékpárút épül, amely becsatlakozik az észak-déli hálózatba, és eltűnik az az árokrendszer is, ami sem esztétikailag, sem pedig biztonsági szempontból nem felel már meg a mai kor követelményeinek.

A beruházás során az északi oldalon az útpályával párhuzamosan várakozóhelyeket alakít ki a kivitelező, míg az utca déli oldalán egy nagyobb befogadóképességű parkoló épül, azaz összesen 140 férőhely jön létre. A közlekedési felületek mellett zöldfelület-rendezés, a patakhidak felújítása, valamint az ivóvíz gerinc- és bekötővezetékek és a termálvízvezeték cseréje is szerepel a programban. Ugyancsak generális javításokat végez a kivitelező a Sas utca alatt húzódó szennyvízcsatornán, továbbá kicseréli a gázleágazó vezetékeket is.