A közpénzfaló. Ezt a címet adta Jánosi Zoltán, a Momentum Mozgalom egri elnöke péntek délelőtti sajtótájékoztatójának. Szerinte ugyanis ez a leghelyesebb elnevezése az Árva köz és a Zalár utca kereszteződésében található parkolóháznak. A politikus arról is beszélt, hogy az építménnyel kapcsolatos 2009-es hibás döntés nyomán, még ma is jelentős veszteség termelődik, ez pedig kárt okoz a városnak. Kiemelte, hogy 2020-ban lehetősége lett volna az önkormányzatnak a megvásárlásra mintegy 426 millió forintért. Ez akkor nem történt meg, azóta pedig az infláció és egyéb gazdasági folyamatok hatására a vételár tovább növekedett. A probléma megoldása érdekében Jánosi Zoltán levélben kereste meg dr. Pajtók Gábor országgyűlési képviselőt, hogy az állami költségvetésből kérjenek támogatást a parkolóház helyzetének rendezéséhez.