Egy sajtótájékoztató keretein belül jelentette be Dr. Pápai Ákos önkormányzati képviselő, a Mi Hazánk Mozgalom megyei elnöke, hogy tüntetést szerveznek augusztus 3-án szerdán. Az eseményen elsőként szó esett a rezsi megszorítások kérdéséről. A politikus szerint a hivatalos adatok jobbak, mint amit előzetesen olvasni lehetett, így is közel duplájára nőnek a közterhek a családok számára. Ezt követően kitért a katás adózást érintő törvénymódosításra is. Szerinte nem az átlag dolgozók életét kellene megnehezíteni, de elfogadhatatlannak tartja, hogy a kedvező feltételek legnagyobb nyertesei azok a multik, amik eddig a lehetőség igénybevételével próbálták meg csökkenteni költségüket, ezzel megkárosítva a magyar államot. Végezetül a Tarnával kapcsolatos események következtek, ugyanis meglátása szerint nem szabad a szőnyeg alá söpörni egy ilyen mértékű környezetkárosítást.