Elkészültek az Egri elkerülő út tanulmánytervi átdolgozott nyomvonal-változatai, számolt be róla a beruházó NIF Zrt. a honlapján. A megyeszékhely közlekedésében nagy előrelépést jelentő utat a klasszikus elkerülő utakkal szemben nem csupán a városon áthaladó forgalom csökkentésére, hanem a belterületi utak tehermentesítésére is tervezik.
A NIF Zrt. a tervezőkkel közösen november 18-án zártkörű tervismertető fórumon mutatta be a lakosság által kapott információk és az alapvető szakmai kritériumok alapján átdolgozott nyomvonalterveket. A tervismertetőn jelen volt az Építési és Beruházási Minisztérium képviselője, a térség országgyűlési képviselője, az érintett települések polgármesterei, önkormányzati képviselői, a közútkezelő. A résztvevőknek 12 napon belül van lehetőségük eljuttatni észrevételeiket, véleményüket a NIF Zrt. felé.
A májusban bemutatott nyomvonalváltozatok finomhangolása során a tervezőknek a közösségi tervezés által bejövő információk mellett szigorú szakmai szempontokat is figyelembe kellett venniük. A műszaki megvalósíthatóságnak összhangban kell lennie a hatályos környezetvédelmi-, örökségvédelmi- és földtörvénnyel, továbbiakban tekintettel kell lennie az épített környezeti, településfejlesztési és mezőgazdasági szempontokra egyaránt.
A tervekről szerdán 18 órakor a Bartakovics Béla Közösségi Házban lakossági fórumot is tartanak, számolt be róla keresztes Zoltán önkormányzati képviselő.
Az átdolgozott nyomvonalváltozatok itt tekinthetők meg: https://www.egrielkerulo.hu/nyomvonalvaltozatok_uj/