KÖZLEMÉNY
Spisák György aljegyző és Farkas Attila alpolgármester a mai napon megzavarták a közérdekből működő EVAT Zrt. tevékenységét. Először Spisák György aljegyző előzetes bejelentés, illetve időpont egyeztetés nélkül követelte a cég irodaházába történő bejutást. Arra utasította az EVAT Zrt. dolgozóját, hogy szegje meg azon vezérigazgatói rendelkezést, miszerint az épületbe a dolgozókon kívül más csak úgy léphet be, ha egy konkrét személyhez érkezik és az a bejárattól felkíséri.
Spisák György nem vette figyelembe azt a tájékoztatást, hogy sem az általa keresett Szűcs Tamás vezérigazgató, sem Nyeste Gábor vezérigazgató helyettes nem tudja fogadni, mert a beosztásukkal járó feladatokat látják el. Az aljegyzőt hiába kérték, hogy térjen vissza egy egyeztetett időpontban. Vélhetően az ő kérésére megérkezett az épületbe Farkas Attila alpolgármester is, aki arrogánsan, a kollégánkat félretolva igyekezett utat törni az épületbe.
Mind Spisák György, mind Farkas Attila erőszakosan, kiabálva, a kollégákban félelmet és megbotránkozást keltve viselkedett. A konfliktusnak a kiérkező rendőrök közreműködésével sikerült véget vetni.
Az EVAT Zrt. sajnálatát fejezi ki a történtek miatt és megerősíti: minden jogszerű és törvényes keretet betartva végzi a munkáját.