Az NB III. Keleti csoportjának 27. fordulójában a dobogóra is esélyes Tiszafüredhez látogatott az Eger SE immár Simon Attila nélkül, a gólkirály-jelölt és a csapat útjai ugyanis elváltak egymástól. A találkozó első félidejének végén Jónyer duplázott, előbb közelről szerzett gólt, majd 18 méterről vette be a hazai kaput. Az 50. percben Skulka egy kapufáról kipattanó labdát lőtt az egri hálóba, de ezt követően hiába voltak nagy helyzeteik a hazaiaknak, ezek kimaradtak. Kovács Dávid viszont a hajrában szabadrúgásból, Józsa pedig egy kontra végén volt eredményes, így 4-1-re győzött a vendég csapat. Az egriek szerdán a Sényő csapatát fogadják.