A Minczér Gábor alpolgármester által a sajtóban megjelent információk kivizsgálása nem a közgyűlés, hanem a hatóságok dolga. Így reagált a Fidesz-KDNP frakció az elhangzottakra. Ebben leírják: ők mint közgyűlési képviselők soha nem láttak olyan dokumentumot, amiben azt állította volna Balázs Ernő, hogy van felsőfokú végzettsége. Éppen ezért lehetőségük sem volt arra, hogy a csalásnak a gyanúja felmerüljön bennünk. Hozzáteszik: Az alpolgármester által elmondott és feltételezhetően meg is tett feljelentéssel természetesen a frakció is egyetért. Azonban hasonló következetességet várnak el a Városvezetéstől az okiratot hamisított, jogerősen elítélt Spisák György aljegyző kinevezésével kapcsolatban is.