Sikeres turisztikai főszezont zár a Dobó István Vármúzeum – hangsúlyozta az intézmény tájékoztatóján dr. Ringert Csaba igazgató. Mint elhangzott, március 11-e és július vége között 150 ezren látogatták a létesítményt. A Magyar Géniusz című vándorkiállításra pedig május óta mintegy 120 ezren váltottak jegyet. Idén elmondható, hogy a külföldi turisták is visszatértek az Egri Várba.