A 2012-ban alakult Blahalouisiana visszatérő vendégei városunknak, hiszen játszottak már például a Feszt!Egeren, illetve a pláza udvarán, legutóbb pedig Szeressetek című turnéjuk első állomásaként érkeztek egy helyi klubba, ahol egymást váltották újabb és régebbi slágereik. Az együttes előtt – állandó vokalistájuk –, az egri kötődésű Szabó Anna Rozsi lépett színpadra. Az énekes-dalszerzőt jól ismeri a helyi közönség, például a Szabó család koncertjeiről, emellett egyszálgitáros formációban is gyakran színpadra lép – most azonban zenekarral együtt játszott. Szólóprojektrén 2019 óta dolgozik, saját dalait magyar nyelven írja, amelyek szövegeit intim, bensőséges hangulat jellemez.