Egyre nagyobb problémát okoz a bűncselekmények száma és az illegálisan lerakott szemét mennyisége Felnémeten, a Béke telepen és környékén – erről beszélt az önkormányzati képviselő. Bódi Zsolt szeretné, ha szigorúbb törvények segítenének betartatni a rendet.
Minczér Gábor alpolgármester reagálásában hangsúlyozta, betörésekkel kapcsolatosan – mint illetékes szerv, kizárólag a rendőrség indíthat eljárást. Egyetért Bódi Zsolttal, ő is úgy látja, hogy a vidék kicsit elhanyagolt a rendőrségi munkát illetően, tekintettel arra, hogy személyi állományuk kevésnek bizonyul. Hozzátette, az utóbbi években az önkormányzat nagy számban helyezett ki térfigyelő kamerákat városszerte.
Az Egri Rendőrkapitányság járőrei épp kedden délelőtt fogtak el egy 29 éves férfit és egy 37 éves nőt, akik Felnémeten több vagyon elleni bűncselekményt követtek el. Ellenük kétrendbeli lopás gyanúja miatt indult eljárás, melyben a nyomozóhatóság azt is vizsgálja, hogy összefüggésbe hozhatók-e korábbi hasonló bűncselekmények elkövetésével – áll a rendőrség közleményében.