2024. augusztus 5-étől megszűnik a távolsági kiegészítő jegy az emelt szintű szolgáltatást nyújtó Volánbusz-járatokon – tájékoztatott a vállalat. Helyette egy új, nem kötelező helyfoglalási rendszert vezetnek be egyes távolsági járatokon. A szolgáltatás először a Budapestről induló és oda érkező autóbuszokon lesz elérhető.
A helyjegy 300 Ft-ba, online vásárlás esetén 285 Ft-ba kerül majd, függetlenül az utazás távolságától, az utas életkorától, valamint a jegy vagy bérlet típusától. A helyjegy váltása egyik járatra sem lesz kötelező, viszont a vállalat a kiemelt időszakokban (péntek és vasárnap délután, ünnepek alatt) ajánlja a vásárlást.
A buszokon akár már ezeket a helyfoglalási jegyeket bankkártyával is ki lehet fizetni, hiszen május végétől folyamatosan helyeznek el terminálokat a helyközi járatokon, szeptember végéig összesen 5330 autóbuszra kerül ilyen eszköz.
A fejlesztés Pest vármegyében indul, és országszerte hetente közel 300 további járművön válik majd elérhetővé a készpénzmentes jegy- és bérletváltás. A terminálok fizetésre alkalmas applikációval rendelkező okoseszközök használatát is lehetővé teszik.
A MÁV-VOLÁN-csoport az utaskiszolgálás folyamatának gyorsulását és a működési költségek csökkenését is várja a szolgáltatásbővítéstől. A társaság azt reméli, hogy a fedélzeti elektronikus fizetés bevezetésével vonzóbbá teszik a közösségi közlekedési eszközöket.