Október 1-jével hivatalba lépett Vágner Ákos polgármester és az új képviselő-testület. A városvezető elsőként összapparátusi értekezletet tartott a hivatal dolgozóinak, majd a polgármesteri átadás-átvételi eljárást bonyolították le Mirkóczki Ádám leköszönő polgármesterrel – tudtuk meg dr. Bánhidy Péter jegyzőtől. Mint mondta: Itt a korábbi vezető tájékoztatást adott a város gazdasági helyzetéről, a folyamatban lévő eljárásokról, valamint a következő időszak legfontosabb teendőiről. Ezekről jegyzőkönyv készült, amit a felek aláírtak. Ezt követően október 3-án, csütörtökön pedig alakuló ülését tartja majd Eger közgyűlése, amit televíziónk 9 órától élő adásban közvetít.